Warning: session_start(): Cannot send session cookie - headers already sent by (output started at /USER/multiculti/wp-includes/admin-bar.php:1) in /USER/multiculti/wp-content/plugins/ready-ecommerce/classes/req.php on line 9 Warning: session_start(): Cannot send session cache limiter - headers already sent (output started at /USER/multiculti/wp-includes/admin-bar.php:1) in /USER/multiculti/wp-content/plugins/ready-ecommerce/classes/req.php on line 9 Ezt üzenik a külföldön élő magyarok - Multiculti.hu

Külföldről crossroads-sign

Published on március 31st, 2014 | by Multiculti Juli

0

Ezt üzenik a külföldön élő magyarok

A Díványon öten üzennek Magyarországra külföldről – egy fiatal szociális munkás, egy családdal kiköltözött anyuka, egy diplomás majdnem-harmincas nő, és egy mesterdiplomájának megszerzésén dolgozó fiatal lány és egy Izraelben letelepedett nő. Elmesélik, ők miért léptek le. 

“A hitemből nem tudok rezsit fizetni”

Évi azt vallja, szociális munkásnak született, de – ahogy ő fogalmaz – úgy érezte, belőle a jóhiszeműséget és segítőkészséget húsz éven át „igyekezték kinevelni” ebben az országban. „De végül a jó győzött. Tudod, én ebben hiszek. Hogy a Jó mindig győz” – mondja.

Ez volt a mottója akkor is, mikor nekivágott a melónak az egyetem után. “Gyermek-és ifjúságvédelmi felelős lettem egy olyan iskolában, ahol a gyerekek, fiatal felnőttek többsége soha életükben nem tapasztalta meg, milyen szeretve lenni. Én próbáltam meglátni bennük a jót. Azt a jót, amiért nagyon mélyre kellett néznem a szemükben, de ott volt. Hittem, láttam, tapasztaltam, hogy ők nem rosszak” – mondja, és hozzáteszi: eszébe se jutott volna otthagyni a gyerekeket, de végül úgy érezte, nem volt más választása. Számára elköltözni Magyarországról azt jelentette: ott kell hagynia mindent, amiben addig hitt. “A hitemből nem tudtam kenyeret venni. A hitemből nem tudtam fizetni a rezsit, a gyógyszereimet, hogy olyan elit szórakozásra ne is gondoljak, mint mozi havonta egyszer. A nettó nyolcvanezres fizetésem nem fedezte a kiadásaimat” – mondja.

A huszonéves lány ma Angliában él, pincérnőként dolgozik, és szereti a munkáját, de tudja, hogy ez nem az ő élete: “Belecsöppentem egy olyan világba, ahol tökéletesen boldogulok, jól érzem magam, vannak barátaim, de elmondhatatlanul dühös vagyok. A hazámra, a kormányra, a politikára. Megfosztottak az otthonomtól, a családomtól, az életemtől. Megfosztottak álmaim munkájától. Küzdöttem én sokáig, de nem volt más választásom, el kellett jönnöm. És igen, ennek a dolognak van felelőse. És azt ugye tudjuk, hogy a felelősség nagy dolog, már a Róka is mondta a Kis Hercegnek.”

Évi hosszútávú terve, hogy megteremtsen egy biztos anyagi hátteret ahhoz, hogy újra szociális munkás legyen – ezúttal már Angliában. Magyarországnak pedig azt üzeni: “Nem foglak megreformálni, mert nem engeded.”

“Családdal már óvatosabban ugrálunk a világban”

Zsuzsi férjestül, kisgyerekestül költözött Németországba: “A férjem egyszerűen nem talált olyan munkát Magyarországon, amiből el tudott volna tartani egy kisgyereket és egy gyesen lévő feleséget.” Rengeteg külföldre költöző magyarhoz hasonlóan náluk is a férj ment előre feltérképezni a terepet, majd mikor már megvolt az új otthon és a biztos munkahely, a család többi tagja is követte őket.

Egyik legfontosabb tippje: “Annyi pénz mindig legyen, hogy ha mégse jön be a dolog, legalább még haza lehessen repülni. Mert ott is lesznek pofonok. De hajrá, csináljátok!”

“Ha nincsenek a szüleim, éhen haltam volna”

Tímea szintén húszévesen költözött el Magyarországról az akkori párjával – ennek azonban már jó ideje. ”Hat évet éltünk Londonban – akkoriban leginkább a nyelvtanulás lehetősége motivált.” Mire azonban “felnőttek”, kíváncsiak lettek, hogyan boldogulnának otthon, így hazaköltöztek.

“Vettem egy kis garzont Esztergomban, és hitelt vettem fel a felújítására, meg egy kocsira.” A gond akkor kezdődött, miután a páros szakított, és a lány egyedül maradt az – egyébként egyáltalán nem magas, de a fizetése háromnegyedét kitevő hitellel. “Két nyelvet beszélek, diplomás vagyok, de 80 000 forintot tudtam összeszedni havonta – ebből a hitelem hatvan volt. Másfél évet maradtam otthon – és ha nem segítenek a szüleim, éhen is haltam volna.”

Tímea két éve él Svájcban, és bár – ahogy ő mondja – ott sincs kolbászból a kerítés, de a fizetése bőven elég arra, hogy törlessze a magyarországi hitelét, és még arra is marad pénze, hogy az édesanyját támogassa. “Mindemellett Svájcban jobban élek, mint Magyarországon bármikor korábban – könnyen kifizetem az albérletemet, befizetem az adókat, és ami a legfontosabb: élem az életet!” A hazaköltözés tehát nincs tervben. “Néha eszembe jut, hogy ó, de jó is lenne otthon, de tudom, hogy igazából egyáltalán nem lenne jó, mert sajnos az életkörülmények nem teszik lehetővé.

A lány Lausanne városából azt üzeni Magyarországnak: “Akik otthon vannak, azoknak azt tanácsolom: mindenképpen szerezzenek legalább egyszer tapasztalatot arról, milyen is az élet külföldön. Biztos vagyok benne, hogy nem fogják megbánni.

“A külföldön élő magyarok nagyon segítőkészek”

Enikő tanulni utazott külföldre – huszonkét évesen lediplomázott közgazdászként, és mindenképpen szeretett volna egy mesterdiplomát. Az otthoni felsőoktatás nem kínált kedvérevaló programot – így már egy éve Dániában él, ahol a kozmopolita közeget és a kultúrák keveredését szereti legjobban. Azt javasolja: aki külföldre készül, vegye fel a kapcsolatot helyi magyar társaságokkal – mondjuk a Facebookon.

A lány egyébként imádja Magyarországot, Budapest a kedvenc városa az egész világon, ennek ellenére nem foglalkoztatja a hazaköltözés gondolata – ám abban biztos, hogy ha mégis úgy hozná az élet, nemzetközi diplomájával sokkal könnyebben találna neki való munkát.

“A boldogság nem helyrajzi kérdés”

Én magam (a szerző) 2009-ben, öt évvel ezelőtt költöztem külföldre – ebből egy évet Londonban, és négyet Tel Avivban töltöttem. Itt élünk ma is, az arab óvárosi részen, Jaffában, ahol a rengeteg muzulmán,keresztény, és zsidó mellett sok bohém művész lakik.

Abszolút otthon érzem magam – vallom ugyanis, hogy a nacionalizmus leginkább azok találmánya, akik ideológiát próbálnak találni mások kirekesztésére. Elsősorban a szerelem hozott Izraelbe – a férjem ugyanis Budapesten volt orvostanhallgató, ott találkoztunk hét évvel ezelőtt -, de azt hiszem, ha sosem találkozunk, sem maradtam volna örökké Magyarországon. Szeretem Magyarországot, Budapestet, az operettet, a paprikát, a városligetet, meg a Lánchíd oroszlánjait, de mindez nem jelenti azt, hogy ne akarnék többet látni, nagyobbat tapasztalni a világból. Az életem úgy alakult, hogy szerencsével és persze munkával nagyjából huszonöt éves koromra összehoztam, amit beterveztem magamnak, és egyszerűen toporgásnak éreztem megmaradni a helyzetben, és belekényelmesedni a pozíciómba.

Nem tartom magam hazaárulónak, mert elsősorban embernek, másodsorban világpolgárnak vallom magam. Örülök annak, hogy Magyarországon születtem, szeretem magamban mindazt, amit a gyökereimtől kaptam, és soha eszembe nem jutna le-, vagy megtagadni, hogy budapesti srác vagyok. Azt sem tartom kizártnak, hogy egy napon – talán akkor már a családommal – azt mondjam: “Nézzük meg, milyen most Magyarországon!” – de nehéz elképzelni, hogy ez az elkövetkezendő néhány évben történjen meg. Sok mindent nehezen emésztek meg az otthoni események közül, és bár pontosan tudom, hogy egy országot soha nem határoz meg a parlamentje (ahogyan Izrael politikája sem jellemzi az összes izraelit), a következő néhány évtized során olyan helyen szeretnék élni, ahol legalább folyamatban van az azonos nemű párok gyermekvállalásának, és a melegek házasságjogának ügye.

Magyarországnak azt üzenem, hogy bármi jó: lehet menni vagy maradni – csak megkeseredni ne kelljen. A boldogság alapvetően nem helyrajzi kérdés, de azért ha valaki egész életében arról álmodott, hogy tengerparton éljen, annak nem kell panelban megöregedni. Ami a munkalehetőséget illeti, én minden esetben és minden szakmában a szabadúszó pozícióra pályázom. Abban hiszek, hogy ha az ember maga épít fel egy rendszert, amibe évek hosszú során át gondosan energiát fektet, akkor sokkal stabilabban fog állni a lábán, mintha folyton egy cégtől, egy kormánytól, vagy egy felekezettől várja a megoldásokat.

 

Forrás: Divany.hu

Tags: ,


About the Author



MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Back to Top ↑